Ha valaki egy, a kertekben és szántókon közellenségnek tekintett, kapára tekeredő folyófű közeli rokonában kúszó, térfoglaló, erőszakos növényre gondol, téved. Első látásra nem sok rokonság mutatkozik, zöld részei csak a szakavatott szem számára mutatják a rokonsági bélyegeket. Amaz kopasz, inkább fényes, vékony, heverő szárú, ennek a szára bokros elágazású, 20-30 cm-re elemelkedik a talajtól, merev és tetőtől talpig szőrös. Tölcséres virágjuk annál inkább hasonlít egymásra, de a borzas szuláké valamivel nagyobb, s a főként fehéressel szemben a lilásrózsaszín árnyalat a jellemző rá. A szirmok összenövésének helyét sötétebb csíkok jelzik.
A Szár-hegyen mindenütt előfordul, de kiváltképp kedveli a letarolt, majdnem meztelen dolomit sziklát. A legszebb színben mégis ott pompázik,
ahol kis árnyékot (galagonya-, kökény-, vagy rózsabokrot) választhatott közeli szomszédnak. Fényképezni most, még a fel-felerősödő szélben is többnyire hagyta magát. Mindig akadt egy pillanat, amikor alábbhagyott a sebes bókolásból. Igazán jellemző együttesét nem figyeltem meg,
de talán a fűfélék társaságában fordul elő legtöbbször. A rovarok közül leggyakrabban apró poszméhek látogatják. Először a nektáriumot ürítik ki, oldalt fekve, mélyre befúrva magukat a bibe mellé, majd sebes lábmozgással virágport gyűjtenek. Ez az apróság is pontosan végrehajtott minden előírt feladatot, végül rövid pihenőt vett, és sietség nélkül tovaszállt.
