Gombák, gombák!

Kőszárhegy nem az a hely, ahova gombázni járnak az emberek. A rendszerint száraz, meleg időjárás nem igazán kedvez a gombák tömeges, és legalább többé-kevésbé biztosanvisszatérő megjelenésének. Ez nem jelenti azt, hogy ha nyitott szemmel jár valaki, ne lehetne minden évben egy-két tojásos gombára való csiperkét vagy tarlógombát, ősz felé néhány őzlábgombát összeszedni. Kis szerencsével, s ha az ember tudja, hol a lelőhely, csupros tuskógomba is akadhat, de valljuk be, nem vagyunk elkényeztetve! Így aztán azt sem lehet a szemünkre vetni, ha egy-egy kecsegtetőnek látszó alkalom miatt nem rohanunk a bizonytalan zsákmány után.
Az idei esztendő egészen más. Már nem is a szokásoknak megfelelően indult. Még áprilisban egyik napról a másikra kiderült, hogy a szomszéd egykori szőlő, most kultúrgyep területét elborítja az ízletes kucsmagomba. Aztán, fenn a Szár-hegyen, április végefelé és szinte az egész májuban, főként magános tölgyeket övező bokrok alján folyamatosan kínálta magát a májusi pereszke.
Mostanra, szeptemberre pedig már-már olyanná vált a kép, mintha a Szár-hegy mindig is gombák paradicsoma lett volna. (Azért ne gondoljon senki a Baranya, Somogy, Zala és a Bakony erdeinek gombakínálatára!) Sokféle gomba mentette át magát korábbi csapadékosabb időszakokról. Régebben bizonyára ismerték és gyűjtötték a helyiek a gombát, hiszen a természet adta táplálék nem csak ínyencségnek, hanem hiánypótásnak is számított. Mára ez a szokás nem él olyan erősen, és a gombák ismerte is szegényesebb.

Már évekkel ezelőtt is készítettem felvételeket tintagombákról, téli fülőkékről, tarlógombáról, csiperkékről, susulykákról, de mi az ahhoz, amit most kínál az erdő és a mező!? Sok olyan gombával találkozom, amelyek jelenlétére igazán nem számítottam. Azt is be kell vallanom, sok olyannal találkoztam az elmúlt időszakban, amit eddig nem ismertem.
Mindjárt itt van a májgomba (Fistulina hepatica). Egy csertölgy tövében lévő odúból kandikált ki. Említsem a hatalmaskidőlt farönötborító petrezselyemgombát? Vagy a rengeteg korallgombát és a csillaggombákat? Fokozzam egészen a pecsétviasz gombáig?
A megjelenés tömegessége is lenyűgöző - kaszálni lehetne a nagy őzlábgombát. A jó és ehető,na meg az érdekes gombák mellett más fajok is megjelennek. Egyesek csak éppen jelentéktelenek, vagy más tulajdonságaik miatt nem fogyaszthatók, míg mások ártalmasak is lehetnek. Előfordul a gyilkos galóca, de sok a susulyka, a sárguló csiperke (a sárguló és a tintaszagú csiperke), sőt, büdös őzlábgomba is található. Ezek egyik-másikának veszélyessége sem lebecsülendő, de szerencse, hogy nem is gusztusosak. A susulykák piszkos színe és töredező kalapja, korán elfolyósodó, amúgy is jelentéktelen húsa senkit sem ingerel arra, hogy a kosarába tegye. A sárguló és tintaszagú csiperkéknek viszont a szaga visszataszító, mint ahogy a büdös őzlábgombáé is az.
Most érdemes tehát felmenni, körülnézni, s ha mással nem, néhány biztosan felismerhető nagy őzlábgombával, erdei csiperkével vagy szegfűgombával visszatérni!

Visszapillantás augusztusra

Az ember akkor "pillant vissza", ha elmulasztott valamit, vagy magának is el akarja megyarázni, hogy miért nem teljesítette a saját maga elé kitűzött célt. Most így teszek én is, pótolok. Azt is takarékosan teszem. Ha egyszer már kivasalták belőlem a www.kőszárhegy.hu honlap számára rendszeresen írogatott "Virágnaptár" cikket, felhasználom itt is.
Ebben az évben is úgy tűnt, a szokásos módon megy át az egyik hónap a másikba. A július átadja a stafétabotot az augusztusnak s minden megy a maga útján, ahogy szokott. Folytatódik a hőség, szárazság, s ami addig még megmaradt, az is az enyészeté lesz. Megkopik a fák, bokrok zöldje, kisárgulnak, majd elbarnulnak a mezők. Nem így történt. Alig telt el az első dekád, visszatért a május és június emléke. Csapadékosabbra, hűvösebbre fordult az időjárás. Ha mindent nem is pótoltak már a jótékony esők, előcsalogattak, széppé varázsoltak néhány olyan szereplőt, amelyek máskor sokkal szerényebb megjelenéssel kénytelenek beérni. A csapadékosabb, hűvösebb idő erőt ad a kunkorgó árvalányhajnak (Stipa capillata L), s kedvez a bogyósoknak is. Több marad az ágakon, s a színeződés szebb lesz. Pirosra, majd feketére vált a bangita, lángvörös lesz a „som, a csipke”, még mielőtt a „dér sógor” megcsípné, később messziről piroslanak majd a galagonyabokrok is.

A pézsmahagyma: részletesen is leírhatnám, hogy milyen. A szakirodalom szerint alig egy cm átmérőjű hagymagumója, de tudom, az 5000 Ft bírság, amit kiszabhatnak a szemrevételezésért – persze, ha beszaladok a hivatalba és feladom magam - elenyészik amellett a kár mellett, amit az ehhez szükséges kapirgálások okozni tudnak. Tehát védett növény, egyike annak a tizenhatnak, amelyről biztosan tudjuk, hogy a Szár-hegy lakója. Mediterrán eredetű, Amerikában nem őshonos, ott sziklanövénynek árulják. Az interneten ezen a hivatkozáson találtam róla a legtöbbet: http://www.kisujbanya.hu/weblappont/oldalnev/kisujbanya/weblap/cikkek/nyelv/magyar/kategoria/17/cf/3/cid/41
Piciny, növény, „alig látszik ki a fűből”, de tényleg! Fotózni is csak hasra fekve lehet. Hiába szeretem úgy elkészíteni a felvételeket, hogy nem nyúlok semmihez, a pézsmahagyma körül mindig tenni kell egy kis „rendet”, hogy egyáltalán kitűnjön a felvétel témája. Virágai a szár csúcsán egy pontból erednek. Rózsaszínes fehér szirmainak fő ere sötétebb, inkább lilás. Mindegyikhez tapad egy portok, amely első pillantásra csak egy fekete pontnak tűnik. Július második felétől már megtalálhatjuk virágzó példányait. A Szár-hegy kopár füveseiben gyakori.
Azért nem csak „pézsmahagyma van a világon”! Számos más szépséget is találhatunk a természet e kis darabkáján. Az én figyelmemet a homoki gurgolya (Seseli annuum L., első kép) hógömbje, és egy csodálatos fehéröves szemeslepke csapongó röpte (Brintesia circe) vonta magára.

Kiégés, 2010.

A július a Szár-hegyen is a nyári szünet ideje. A legtöbb növény ekkorra már befejezi az intenzív élettevékenységeket (virágzás, szaporító képletek kifejlesztése). Életformától függően vagy végleg átadja a faj további képviseletének szerepét, vagy "takarékos üzemmódra" vált és az addig felhalmozott tartalékok felhasználásával őrzi meg magát a hűvösebb, vízellátás szempontjából kedvezőbb időkre. Ez éppenséggel lehet a következő tavasz is, de a növények egy része a lehűlés és őszi esők hatására még ugyanabban az esztendőben felújul. Jól megfigyelhető az élő természet alkotóinak két fontos tulajdonsága, az alkalmazkodó képesség és a versenyképesség. A növények egy része éppen úgy alkalmazkodott

hogy azokat az időszakokat használja saját életének kiteljesítésére, amelyekben mások "nincsenek útban". Nem takarják el a napot, nem foglalják el a területet, nem versengenek az itt-ott még fellelhető kevéske vízért, hajnali harmatért.
Amikor a hónap közepén fent jártam, már nagyon éreztette hatását a június utolsó harmadától tartó száraz, hőségnapokkal tűzdelt időszak. Elkezdődött az igazi szárazságtűrők és "nagy túlélők" szezonja. Már megjelent a vízparti deréce, és javában virágzott a kígyóhagyma. A sárgahagyma elvirágzóban volt. Örömömre, a védett hosszúfürtű harangvirág (Campanula macrostachya) egy új lelőhelyét is megtaláltam. Az ágas homokliliomról is kiderült,

habár szálanként, de több helyen is megtalálható, mint ahol eddig mutatkozott. Virágzáshoz készülődött a szamárkenyér

és a szalmavirág.
A kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata) hosszú, pillátlan szálkái még egyenesen nyúltak előre. Apró, sárga portokjait rezgette az enyhe szél. A Terra Alapítvány által gondozott honlapon ezt találtam róla:
"50-100 cm magas bokros tövű fűféle. Levelei keskenyek, 1 mm szélesek, lemeze begöngyölt, a nyelvecske árszerűen kihegyesedő. A bugát a felső levél hüvelye fogja körül, a pelyvák háromerűek, rövid szálkájúak. Toklásza 10-12 mm, szálkája 10-20 mm hosszú, érdes, de nem tollas, felső része később erősen csavarodott. Szemtermése 10-12 mm hosszú, könnyen az állatok bőre alá fúródik." (Vigyázt! A szálka méret-megadásámnál a mértékegység nem mm, hanem cm!)
Az egyszikűeknek, ahova a kunkorgó árvalányhaj is tartozik, fontos szerep jut a humuszképződésben. Bojtos gyökerükkel jól megtartják a talajszemcséket, nem engedik, hogy a víz elmossa, a szél elfújja. A sziklai talajképzésben akkor lépnek a színre, amikor a "pionírok" elegendő munkát végeztek ahhoz, hogy sekélyen gyökerező fűfélék számára megélhetést biztosítsanak. A szárazságtűrésben jeleskedő füvek (apró csenkeszek, perjék, a gyöngyperje
,
selyemperje és az árvalányhajfélék aztán humusszal borítják követ (lezárják) és további növények megjelenésének biztosítják a feltételeket.. hacsk nem jön egy motor, quad, terepjáró - esetleg egy kósza dózer.

A Szár-hegy pionírjai

Ahol elemegy a dózer, ahol lerobbantják a sziklafalat, vagy ahol a géperejű járművek kerekeinek durva futófelülete lerúgja a vékonyka termőréteget a sokmillió éves kőről, nem marad más, mint száraz és kemény CaCO3. A mészkövet alkotó 3 elem elengedhetetlen alkotója az élő szervezeteknek, önmagában mégis kevés ahhoz, hogy hogy belőle közvetlenül ismét helyreálljon az előző állapot. A semmiből nagyon nehéz valamit teremteni, mégis akadnak vállalkozók, akik megkísérlik a látszólag lehetetlent. Megpróbálnak addig életben maradni, amíg gyökereik elég mélyen nem hatolnak a rideg sziklák repedéseibe. Próbálkoznak, hogy megéljenek a ritkán hulló csapadékból, a levegőből kiváló szerves porból, a málló kőből, s még ki tudja miből képződő kevéske talajon, ami így képződik. Aztán maguk is mállasztják a követ, maguk is elhalnak, s testük anyagával növelik a szerves összetevők mennyiségét. Idővel elegendő anyag gyűlik össze ahhoz, hogy kényesebb szervezetek, esetleg már nem is egyedül, hanem társulásokban népesítsék be az addig kietlen felületeket. Az elsőket, akik megtörik a sziklát, akik utat törnek ahhoz, hogy mások is megélhessenek az addig élhetetlen pusztaságon, hívjuk pioníroknak.
Előfordulnak közöttük védett növények, de az sem véletlen, hogy számos erőszakos gyomnövény tartozik ide.
A legelsők mégis azok a növények, melyeknek neve inkább vízhez közeli előfordulásra utal. Őnekik névadó helyükön is meg kell birkózni a néha teljes talajtalansággal, a visszahúzódó víz nyomán kialakuló szárazsággal és az árnyékolás hiánya miatt az izzásig melegedő sziklák környezetében fellépő forrósággal.
A legváratlanabb helyen is megél a martilapu (mart=vízpart, tengerpart, Tussilago farfara L.).

Virágai (fészkes virágzatú növény, Compositae, Asteraceae) hamarabb megjelennek, mint a levelek, kivirítanak a kora tavaszi semmiből. Szinte rákiáltanak az első rovarokra, hogy "ide gyertek, termékenyítsetek meg gyorsan! Be kell érlelnem a magvaimat, amíg tart a téli csapadékból, olvadékból"! Bőséggel termett bóbitás magvait aztán messze fújják a bőjti szelek, hogy közülük egy-kettő valahol a csírázás után gyökeret is ereszthessen.
A vízparti deréce (a "vízpart" szó még elég friss ahhoz magyarban, hogy ne kelljen magyarázni, Epilobium/Chamaenerion dodonaei Vill.) főként a törmelékesebb fejtésekben található, ahova a záporok lezúduló vize ezt-azt már összehordott. A ligetszépékhez (Onagraceae) tartozik, s jóllehet sziklán lakik, szépségével nem válik a család széngyenére. Védett!

Ha a kányafüvet kérdezné valaki, mit keres a puszta sziklán, talán maga sem tudna válaszolni.
Persze, én is bajban vagyok vele, mert nem tudom megmondani pontosan, melyik fajjal állok szembe. Eredetileg az erdei kányafűre (Rorippa sylvestris) gondoltam, de könnyen lehet, hogy egy másik, a "barbaroides", segít nekünk a fejtések utáni helyreálításban. A keresztesvirágúak (Brassicaceae, régebben Cruciferae) családjába tartozik. Egyáltalán nem mondható impozáns növények. Ráadásul a nemzetközi és a hazai szakirodalom is terjedőben levő,veszélyes gyomként tartja számon (már, ha mégis az erdei kányafűről lenne szó).
Nem szédülős növény a szarumák sem (Glaucium corniculatum L., szarv szerű terméséről kapta az előnevét, egyébként pedig a mákfélékhez - Papaveraceae - tartozik), mert úgy ki tud ülni a sziklafokra, hogy alig lehet megközelíteni a fényképezőgéppel. A legpirosabb pipacspiros négy szirma eredőjében a fekete foltok keresztet rajzolnak.

Nem lehet szótlanul elmenni a bolondító beléndek (Hyoscyamus niger) mellett anélkül, hogy az ember legalább egy pillantást ne vetne rá, s ne gondolkodna el az élő szervezetek külső megjelenését meghatározó törvényeken. Különös jelenség, mert virágának lila erezésű szennyessárga színe és éretten kinyíló tokterméseinek sorozata úgy hívja magára a tekintetet, hogy abba a gyanakvás is beleszövődik.
Minden része mérgező. Vele együtt a burgonyafélék családjának (Solanaceae)az általam ismert minden tagja mérgező. Még a burgonya is (napon hagyott, megzöldült gumója a solanin nevű halálos mérget tartalmazza!). Főbb hatóanyagai a hyoscyamin, atropin, scopolamin, atroscin. A görögre visszavezethető nemzetségnév disznócsontot jelent, míg több más nyelvben a nevének altatásra, halálra utaló jelentése van. A magyar "bolondító" előnév a magvakból, levelekből és a gyökérből kivonható hallucinogén hatású anyagokra utal.

Szár-hegy

Ideje tisztázni, hogy a magyar nyelvterületen található szárhegyek közül melyikről is van szó! Méretét tekintve majdnem biztos vagyok benne, hogy a legalacsonyabb. Ha nevezetességeit vesszük számba, akkor sem a leghíresebb. Akkor miért foglalkozni vele? Ha másért nem, akkor azért, mert ez áll hozzánk legközelebb. Földrajzilag biztosan. S ugyanebben az értelemben, s bizonyos más szempontokból is itt vagyunk "belül". Ismét más szempontok szerint pedig itt vagyunk "kívül", de most a "belül" a fotosabb.
Elérni könnyű, mert a "régi" 7-esen, Szabadbattyán után a csillagvölgyi motocross pálya felé lefordulva, vagy a falu valamelyik felfelé vezető utcáján elindulva (javasolt a Széchenyi) hamar fent vagyunk. Lentről nem is tűnik "hegy"-nek. Fentről viszont meglepően impozáns, 360°-os panoráma tárul elénk a Mezőfölddel, benne a Sárréttel, falvakkal, városokkal. Innen látszik, hogy nem csak méterrel (itt éppen 228-cal) lehet mérni egy hegy magasságát, hanem azzal is, hogy milyen messze lehet ellátni róla.


Anyagát tekintve kristályos átalakuláson átment Devon kori (300-500 millió év) mészkő. Nem lehet tudni pontosan, mert nem maradt meg benne élő maradvány, csak egy ős patkány (kórt már rég nem terjeszt) csontja, mintegy 60 millió évvel ezelőttről. A geológiai idősorról és az ásványtani dolgokról lehet ezt azt olvasni többb helyen, több témában, pl itt.

Valóban úgy tűnik, a nagyobb érték abban a mintegy 120 méteres mélységű rétegben van, amiből autópályákat és más értékes dolgokat lehet építeni. Lenne több is, de az alatta lévő karsztvíz védelme miatt határa van a bányászható mélységnek. Nekünk, akik csak szemléljük, és csak nagyon áttételesen vagyunk élvezői az emberiség eme ásványi kincsből származó javainak, aggodalommal nézzük a rohamos művi eróziót. Éppígy szemléltük a Polgárdi felőli oldalon fogyó, majd eltőnő Somlyót is.
Hadd említsek meg egyet a nevezetességek közül is. Az itteni elmondások és korabeli hírek szerint itt találták meg és megtalálójától innen rabolták el a Seuso kincseket.
Talán ezért kap egyre nagyobb figyelmet az a néhány hektáros sziget, amely a sekély humuszrétegtől és a sokat ragyogó naptól kap energiát, hogy a tőle csak centiméterekre véget érő művelt szántóktól, szőlőktől jól elkülöníthető sziklai élőközösséget tartson fenn. Az ott most még előtűnő, aztán minden bizonnyal lassacskán szintén eltűnő világnak igyekszem emléket állítani kevés szöveggel körített képek formájában.
Nem vagyok egészen egyedül, s a megjelenés sem kizárólagos.
Azért nem ártana az élő világ ismerete, és a fotózás területén a segítség!
Ezért is gondoltam erre a formára.

Földieper (Fragaria spp)

Egészen más a júniusi kép a hegyen egy rendkívül csapadékos május és június-elő után, mint a megszokott. Az elmúlt évben például már május végére teljesen ki volt égve a növényzet, csak szenvedő vegetációnak lehettünk kedvetlen szemlélői. Olyan növényeket, amelyek eljutottak a virágzásig, alig találhattunk. A 2010. tulajdonképpen a másik végletnek felfogható, igazolva, hogy az időjárás még annyira hangsúlyozottan tendenciózus változásai szélsőségeket felmutatva érvényesülnek. Aki most járta be a júniusi hegyet, virágos rétet talált zöldellő füvekkel, sárga varjúhájjal, árvalányhajas, rőzsaszín lilán virító borzasszulák mezőkkel, szamócás szegélyekkel.
A szamócák a rózsafélék több alcsaládra oszló népes közösségének tagjai. A Fragaria nemzetség két faja is szedegethető, eszegethető a Szár-hegyen. A csattogó (F. viridis) és az erdei (F. vesca) szamóca, ahogy őket hivatalosan nevezni kell. A képen a F. viridis termése látható. Ennek a termése a gömbhöz áll közelebb, míg az erdei eperé kúpos. Fontos és nagyon lényeges különbség is van közöttük: az erdei eper gyógynövénynek számít, illatos, ő képviseli az igazi eperízt. Mindegyik előnyben részesíti az árnyékosabb helyeket, főleg bokrok alján és az erdők szegélyében fordulnak elő tömegesen. Termést május végén, júniusban hoznak. Bármenyi is volt a virág, s bármilyen sok levelet is látunk ilyenkor, aligha számíthatunk arra, hogy jól belakunk belőlük! Nem csak azért, mert nagyon aprók, hanem azért is, mert nagy a konkurencia. Betegségek, rovarok egyaránt szeretik. Szárazabb évjáratokban szinte nem is hoznak termést. Én felszaladok azért az egy-két szemért is, mert megéri!

Selymes boglárka (Ranunculus Illyricus L.)

Milyen mostohán is bántunk vele mindeddig! Az eredeti fajjegyzék nem tartalmazta, én pedig évekig annyira természetesnek tartottam jelenlétét, hogy nem is gondoltam rá, hogy nincs a jegyzékben! Pedig itt él a Szár-hegyen, s ráadásul védett is. Első virágzó példányai már április végén megjelennek. A kopáros és fűvel fedett részeket egyaránt szereti. Messziről feltűnik, mert sudár termetével kimagaslik környezetéből. Nappal "tart nyitva", amikor a legfényesebben süt a nap. Fényes, aranysárga szirmai oly erővel verik vissza a napfényt, hogy alig lehet fényképezni. Olyankor kell "kimenni rá" (vadász nyelven szólva), amikor kósza felhők járják az eget s néhány pillanatra el-el takarják a napot. Ezeket a másodperceket aztán ki lehet használni az exponálásra. Szárát és szálas-lándzsásra háromfelé szabdalt leveleit ezüstszínű pihe fedi - innen a "selymes" előnév. (A tudományos név a főként mediterrán (Nyugat-Balkán) elterjedésre utal.)

Pusztai árvalányhaj (Stipa pennata L)

Májusban azért is érdemes felmenni a Szár-hegyre, mert akkor "virágzik" a pusztai árvalányhaj. Igen, ugyanaz az árvalányhaj melyet a Petőfi által megénekelt róna terem. Ha nem is a végeláthatatlan mezők, csak a Szár-hegyi méreteknek megfelelő tömegességgel, de ugyanazok a tollas repítőszőrű, hosszú, szőke leányfürtök lengedeznek a szélben. Társasága nagyon változatos. Lehetnek szintén "pusztai" előnevűek, mint a pusztai kutyatej, pusztai sárma, de lehetnek mások is. Kedveli a a farkas kutyatejet, a nyúlszapukát, és a pongyola harangvirágot.

Egyszikű (Monocotyledonopsida), a pázsitfűfélék családjából. Nem sok található itt belőlük, de nemzetségtársa, a kungorgó árvalányhaj (S. capillata) is honos.
Megkülönbözteti őket, hogy a pusztai árvalányhaj repítőképlete tollas-pihés, míg a kunkorgó árvalányhajé síma.

Hegyi len (Linum austriacum L)

Sokféle kék létezik, de a hegyi len kékje talán mindegyiknél szebb. Még a tiszta kék ég sem kékebb nála. A Szár-hegyen mindenütt előfordul. Ott virít a lecsupaszított sziklán, de a gazdagabb talajú depókon, s a többé kevésbé háborítatlan árvalány hajas "mezőkön" is díszlik. A házi lentől jól megkülönbözteti bókoló tokja. Fényképezni nem egyszerű, mert vékonyka szárán az állandó szélben folyton lengedez.

Ha letarolt, puszta sziklán terem magában, vagy kakukkfűvel, csaba irével társulva, bokrosan elágazik, sok virágot és termést hoz. Dúsabb közösségben kevésbé bogas.
Májusban van a fő virágzás ideje, június elejére már szerényebb kinézetű fajtársának, az árlevelű lennek adja át terepet. Azért még az őszi hónapokban is rá-rá bukkanunk egy-egy példányára.

Tarka kosbor (Orchis tridentatus Scop)

Elbizonytalanodtam. Lehet, hogy mégis tridentata, ahogy több helyütt (pl.: http://www.terra.hu/haznov/htm/Orchis.tridentata.html) is megtalálható? Lehet, innen és onnan nézve is fogas kérdés, de a címen már nem változatok. Így tanultam, s amikor ellenőriztem, először így találtam (Jávorka - Csapody, Iconographia Florae Partis, Austro Orientalis Europae Centralis, 1975., Akadémiai Kiadó, Budapest). Meg aztán, a tarka kosbort használjuk úgyis (már akik), s ezen (ezzel) nincs sok rágcsálni való. Apró növény, itt, a Szár-hegyen alig nő meg nagyobbra fél arasznál. Hogyan vettem észre? Hát úgy, hogy egyáltalán nem illik bele az itt megszokott színvilágba. Egy alkonyatkor, tulajdonképpen már semmire sem figyelve araszoltam hazafelé, amikor egy oldalpillantást vetve megakadt lilásrózsaszínes, nem is tudom milyenes fejecskéjén a szemem. Száz méterre lehetett tőlem. A lebukó nap áteső fényében olyan volt, hogy nem tudtam megállni, el ne térjek a már véglegesnek tűnő iránytól és oda ne menjek. Arra gondoltam, már megint valami, ami kiszabadult a falu kertjeiből, s most itt próbálkozik. Nagyon megörültem neki, s mint az agg mészkőrög egyetlen kosborfaját üdvözöltem. Azóta sem találtam másutt, s többet, mint ezt a néhány tövet. Élőhelye nem nagyobb 3-4 négyzetméternél. Nagyon vegyes társaságban él, kőhúrok , korai sások, legyezőfüvek, sármák, napvirágok és még sokan mások veszik körül. Talán azért is, mert néhány ével ezelőtt ezt a területet egy gondatlan lélek által irányított kéz felgyújtotta. Haszna annyi volt a tűznek – ha ez haszon -, hogy egyáltalán rábukkantam. A vész után elsőként jött elő, s pompás színe apró termete ellenére kiemelte a kormos háttérből.
A kosborfélék (Orchidaceae) népes családjába tartozik. Sok nemzetségtársával együtt ő is védett!

Koloncos legyezőfű (Filipendula vulgaris Mönch.)

Nem mehetünk el mellette szó nélkül –legalábbis, ha a Szár-hegy májusi növényarculatáról akarunk beszélni. Pedig a május igazán gazdag virágzó fajokban. A legyezőfű a hónap második felében díszlők egyik leglátványosabb tagja. Az egyébként száraz, kopár tetőhöz nem illően magas termete, s tömeges előfordulása miatt egy-két hétig szinte mást sem lehet látni. Az idei, csapadékban bővelkedő évben különösen sok volt belőle. (2009.-ben alig egy-két tő jutott el a virágzásig. Tőlevelei vörösödtek, fonnyadoztak.) Levelei sok pár szárnyúak, kétszeresen szeldeltek, fűrészesek, szára 30-40 cm-re, vagy magasabbra nő meg. A virágok 5-6 tagúak, laza, bogernyős bugában állnak. Neve is innen származhat. Szirma fehér vagy pirosas fehér. A virághoz illatáért is érdemes lehajolni! Az itt látható képeket alkonyattal készítettem, egy esős nap után.
You can't skip it if you speak about the flora of May in the mountain of Szár-hegy. From the second half of the month you can hardly see anything else as it is tall and dense. Even the smell deserves a bow to the panicle of small, reddish white flowers.

Borzas szulák (Convolvulus cantabrica L.) – 2010. május 28.

Ha valaki egy, a kertekben és szántókon közellenségnek tekintett, kapára tekeredő folyófű közeli rokonában kúszó, térfoglaló, erőszakos növényre gondol, téved. Első látásra nem sok rokonság mutatkozik, zöld részei csak a szakavatott szem számára mutatják a rokonsági bélyegeket. Amaz kopasz, inkább fényes, vékony, heverő szárú, ennek a szára bokros elágazású, 20-30 cm-re elemelkedik a talajtól, merev és tetőtől talpig szőrös. Tölcséres virágjuk annál inkább hasonlít egymásra, de a borzas szuláké valamivel nagyobb, s a főként fehéressel szemben a lilásrózsaszín árnyalat a jellemző rá. A szirmok összenövésének helyét sötétebb csíkok jelzik.
A Szár-hegyen mindenütt előfordul, de kiváltképp kedveli a letarolt, majdnem meztelen dolomit sziklát. A legszebb színben mégis ott pompázik, ahol kis árnyékot (galagonya-, kökény-, vagy rózsabokrot) választhatott közeli szomszédnak. Fényképezni most, még a fel-felerősödő szélben is többnyire hagyta magát. Mindig akadt egy pillanat, amikor alábbhagyott a sebes bókolásból.
Igazán jellemző együttesét nem figyeltem meg, de talán a fűfélék társaságában fordul elő legtöbbször. A rovarok közül leggyakrabban apró poszméhek látogatják. Először a nektáriumot ürítik ki, oldalt fekve, mélyre befúrva magukat a bibe mellé, majd sebes lábmozgással virágport gyűjtenek. Ez az apróság is pontosan végrehajtott minden előírt feladatot, végül rövid pihenőt vett, és sietség nélkül tovaszállt.