Ebben az évben is úgy tűnt, a szokásos módon megy át az egyik hónap a másikba. A július átadja a stafétabotot az augusztusnak s minden megy a maga útján, ahogy szokott. Folytatódik a hőség, szárazság, s ami addig még megmaradt, az is az enyészeté lesz. Megkopik a fák, bokrok zöldje, kisárgulnak, majd elbarnulnak a mezők. Nem így történt. Alig telt el az első dekád, visszatért a május és június emléke. Csapadékosabbra, hűvösebbre fordult az időjárás. Ha mindent nem is pótoltak már a jótékony esők, előcsalogattak, széppé varázsoltak néhány olyan szereplőt, amelyek máskor sokkal szerényebb megjelenéssel kénytelenek beérni. A csapadékosabb, hűvösebb idő erőt ad a kunkorgó árvalányhajnak (Stipa capillata L), s kedvez a bogyósoknak is. Több marad az ágakon, s a színeződés szebb lesz. Pirosra, majd feketére vált a bangita, lángvörös lesz a „som, a csipke”, még mielőtt a „dér sógor” megcsípné, később messziről piroslanak majd a galagonyabokrok is.
A pézsmahagyma: részletesen is leírhatnám,
Piciny, növény, „alig látszik ki a fűből”, de tényleg! Fotózni is csak hasra fekve lehet. Hiába szeretem úgy elkészíteni a felvételeket, hogy nem nyúlok semmihez, a pézsmahagyma körül mindig tenni kell egy kis „rendet”, hogy egyáltalán kitűnjön a
Azért nem csak „pézsmahagyma van a világon”! Számos más szépséget is találhatunk a természet e kis darabkáján. Az én figyelmemet a homoki gurgolya (Seseli annuum L., első kép) hógömbje, és egy csodálatos fehéröves szemeslepke csapongó röpte (Brintesia circe) vonta magára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése