Kiégés, 2010.

A július a Szár-hegyen is a nyári szünet ideje. A legtöbb növény ekkorra már befejezi az intenzív élettevékenységeket (virágzás, szaporító képletek kifejlesztése). Életformától függően vagy végleg átadja a faj további képviseletének szerepét, vagy "takarékos üzemmódra" vált és az addig felhalmozott tartalékok felhasználásával őrzi meg magát a hűvösebb, vízellátás szempontjából kedvezőbb időkre. Ez éppenséggel lehet a következő tavasz is, de a növények egy része a lehűlés és őszi esők hatására még ugyanabban az esztendőben felújul. Jól megfigyelhető az élő természet alkotóinak két fontos tulajdonsága, az alkalmazkodó képesség és a versenyképesség. A növények egy része éppen úgy alkalmazkodott

hogy azokat az időszakokat használja saját életének kiteljesítésére, amelyekben mások "nincsenek útban". Nem takarják el a napot, nem foglalják el a területet, nem versengenek az itt-ott még fellelhető kevéske vízért, hajnali harmatért.
Amikor a hónap közepén fent jártam, már nagyon éreztette hatását a június utolsó harmadától tartó száraz, hőségnapokkal tűzdelt időszak. Elkezdődött az igazi szárazságtűrők és "nagy túlélők" szezonja. Már megjelent a vízparti deréce, és javában virágzott a kígyóhagyma. A sárgahagyma elvirágzóban volt. Örömömre, a védett hosszúfürtű harangvirág (Campanula macrostachya) egy új lelőhelyét is megtaláltam. Az ágas homokliliomról is kiderült,

habár szálanként, de több helyen is megtalálható, mint ahol eddig mutatkozott. Virágzáshoz készülődött a szamárkenyér

és a szalmavirág.
A kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata) hosszú, pillátlan szálkái még egyenesen nyúltak előre. Apró, sárga portokjait rezgette az enyhe szél. A Terra Alapítvány által gondozott honlapon ezt találtam róla:
"50-100 cm magas bokros tövű fűféle. Levelei keskenyek, 1 mm szélesek, lemeze begöngyölt, a nyelvecske árszerűen kihegyesedő. A bugát a felső levél hüvelye fogja körül, a pelyvák háromerűek, rövid szálkájúak. Toklásza 10-12 mm, szálkája 10-20 mm hosszú, érdes, de nem tollas, felső része később erősen csavarodott. Szemtermése 10-12 mm hosszú, könnyen az állatok bőre alá fúródik." (Vigyázt! A szálka méret-megadásámnál a mértékegység nem mm, hanem cm!)
Az egyszikűeknek, ahova a kunkorgó árvalányhaj is tartozik, fontos szerep jut a humuszképződésben. Bojtos gyökerükkel jól megtartják a talajszemcséket, nem engedik, hogy a víz elmossa, a szél elfújja. A sziklai talajképzésben akkor lépnek a színre, amikor a "pionírok" elegendő munkát végeztek ahhoz, hogy sekélyen gyökerező fűfélék számára megélhetést biztosítsanak. A szárazságtűrésben jeleskedő füvek (apró csenkeszek, perjék, a gyöngyperje
,
selyemperje és az árvalányhajfélék aztán humusszal borítják követ (lezárják) és további növények megjelenésének biztosítják a feltételeket.. hacsk nem jön egy motor, quad, terepjáró - esetleg egy kósza dózer.

A Szár-hegy pionírjai

Ahol elemegy a dózer, ahol lerobbantják a sziklafalat, vagy ahol a géperejű járművek kerekeinek durva futófelülete lerúgja a vékonyka termőréteget a sokmillió éves kőről, nem marad más, mint száraz és kemény CaCO3. A mészkövet alkotó 3 elem elengedhetetlen alkotója az élő szervezeteknek, önmagában mégis kevés ahhoz, hogy hogy belőle közvetlenül ismét helyreálljon az előző állapot. A semmiből nagyon nehéz valamit teremteni, mégis akadnak vállalkozók, akik megkísérlik a látszólag lehetetlent. Megpróbálnak addig életben maradni, amíg gyökereik elég mélyen nem hatolnak a rideg sziklák repedéseibe. Próbálkoznak, hogy megéljenek a ritkán hulló csapadékból, a levegőből kiváló szerves porból, a málló kőből, s még ki tudja miből képződő kevéske talajon, ami így képződik. Aztán maguk is mállasztják a követ, maguk is elhalnak, s testük anyagával növelik a szerves összetevők mennyiségét. Idővel elegendő anyag gyűlik össze ahhoz, hogy kényesebb szervezetek, esetleg már nem is egyedül, hanem társulásokban népesítsék be az addig kietlen felületeket. Az elsőket, akik megtörik a sziklát, akik utat törnek ahhoz, hogy mások is megélhessenek az addig élhetetlen pusztaságon, hívjuk pioníroknak.
Előfordulnak közöttük védett növények, de az sem véletlen, hogy számos erőszakos gyomnövény tartozik ide.
A legelsők mégis azok a növények, melyeknek neve inkább vízhez közeli előfordulásra utal. Őnekik névadó helyükön is meg kell birkózni a néha teljes talajtalansággal, a visszahúzódó víz nyomán kialakuló szárazsággal és az árnyékolás hiánya miatt az izzásig melegedő sziklák környezetében fellépő forrósággal.
A legváratlanabb helyen is megél a martilapu (mart=vízpart, tengerpart, Tussilago farfara L.).

Virágai (fészkes virágzatú növény, Compositae, Asteraceae) hamarabb megjelennek, mint a levelek, kivirítanak a kora tavaszi semmiből. Szinte rákiáltanak az első rovarokra, hogy "ide gyertek, termékenyítsetek meg gyorsan! Be kell érlelnem a magvaimat, amíg tart a téli csapadékból, olvadékból"! Bőséggel termett bóbitás magvait aztán messze fújják a bőjti szelek, hogy közülük egy-kettő valahol a csírázás után gyökeret is ereszthessen.
A vízparti deréce (a "vízpart" szó még elég friss ahhoz magyarban, hogy ne kelljen magyarázni, Epilobium/Chamaenerion dodonaei Vill.) főként a törmelékesebb fejtésekben található, ahova a záporok lezúduló vize ezt-azt már összehordott. A ligetszépékhez (Onagraceae) tartozik, s jóllehet sziklán lakik, szépségével nem válik a család széngyenére. Védett!

Ha a kányafüvet kérdezné valaki, mit keres a puszta sziklán, talán maga sem tudna válaszolni.
Persze, én is bajban vagyok vele, mert nem tudom megmondani pontosan, melyik fajjal állok szembe. Eredetileg az erdei kányafűre (Rorippa sylvestris) gondoltam, de könnyen lehet, hogy egy másik, a "barbaroides", segít nekünk a fejtések utáni helyreálításban. A keresztesvirágúak (Brassicaceae, régebben Cruciferae) családjába tartozik. Egyáltalán nem mondható impozáns növények. Ráadásul a nemzetközi és a hazai szakirodalom is terjedőben levő,veszélyes gyomként tartja számon (már, ha mégis az erdei kányafűről lenne szó).
Nem szédülős növény a szarumák sem (Glaucium corniculatum L., szarv szerű terméséről kapta az előnevét, egyébként pedig a mákfélékhez - Papaveraceae - tartozik), mert úgy ki tud ülni a sziklafokra, hogy alig lehet megközelíteni a fényképezőgéppel. A legpirosabb pipacspiros négy szirma eredőjében a fekete foltok keresztet rajzolnak.

Nem lehet szótlanul elmenni a bolondító beléndek (Hyoscyamus niger) mellett anélkül, hogy az ember legalább egy pillantást ne vetne rá, s ne gondolkodna el az élő szervezetek külső megjelenését meghatározó törvényeken. Különös jelenség, mert virágának lila erezésű szennyessárga színe és éretten kinyíló tokterméseinek sorozata úgy hívja magára a tekintetet, hogy abba a gyanakvás is beleszövődik.
Minden része mérgező. Vele együtt a burgonyafélék családjának (Solanaceae)az általam ismert minden tagja mérgező. Még a burgonya is (napon hagyott, megzöldült gumója a solanin nevű halálos mérget tartalmazza!). Főbb hatóanyagai a hyoscyamin, atropin, scopolamin, atroscin. A görögre visszavezethető nemzetségnév disznócsontot jelent, míg több más nyelvben a nevének altatásra, halálra utaló jelentése van. A magyar "bolondító" előnév a magvakból, levelekből és a gyökérből kivonható hallucinogén hatású anyagokra utal.