Szár-hegy

Ideje tisztázni, hogy a magyar nyelvterületen található szárhegyek közül melyikről is van szó! Méretét tekintve majdnem biztos vagyok benne, hogy a legalacsonyabb. Ha nevezetességeit vesszük számba, akkor sem a leghíresebb. Akkor miért foglalkozni vele? Ha másért nem, akkor azért, mert ez áll hozzánk legközelebb. Földrajzilag biztosan. S ugyanebben az értelemben, s bizonyos más szempontokból is itt vagyunk "belül". Ismét más szempontok szerint pedig itt vagyunk "kívül", de most a "belül" a fotosabb.
Elérni könnyű, mert a "régi" 7-esen, Szabadbattyán után a csillagvölgyi motocross pálya felé lefordulva, vagy a falu valamelyik felfelé vezető utcáján elindulva (javasolt a Széchenyi) hamar fent vagyunk. Lentről nem is tűnik "hegy"-nek. Fentről viszont meglepően impozáns, 360°-os panoráma tárul elénk a Mezőfölddel, benne a Sárréttel, falvakkal, városokkal. Innen látszik, hogy nem csak méterrel (itt éppen 228-cal) lehet mérni egy hegy magasságát, hanem azzal is, hogy milyen messze lehet ellátni róla.


Anyagát tekintve kristályos átalakuláson átment Devon kori (300-500 millió év) mészkő. Nem lehet tudni pontosan, mert nem maradt meg benne élő maradvány, csak egy ős patkány (kórt már rég nem terjeszt) csontja, mintegy 60 millió évvel ezelőttről. A geológiai idősorról és az ásványtani dolgokról lehet ezt azt olvasni többb helyen, több témában, pl itt.

Valóban úgy tűnik, a nagyobb érték abban a mintegy 120 méteres mélységű rétegben van, amiből autópályákat és más értékes dolgokat lehet építeni. Lenne több is, de az alatta lévő karsztvíz védelme miatt határa van a bányászható mélységnek. Nekünk, akik csak szemléljük, és csak nagyon áttételesen vagyunk élvezői az emberiség eme ásványi kincsből származó javainak, aggodalommal nézzük a rohamos művi eróziót. Éppígy szemléltük a Polgárdi felőli oldalon fogyó, majd eltőnő Somlyót is.
Hadd említsek meg egyet a nevezetességek közül is. Az itteni elmondások és korabeli hírek szerint itt találták meg és megtalálójától innen rabolták el a Seuso kincseket.
Talán ezért kap egyre nagyobb figyelmet az a néhány hektáros sziget, amely a sekély humuszrétegtől és a sokat ragyogó naptól kap energiát, hogy a tőle csak centiméterekre véget érő művelt szántóktól, szőlőktől jól elkülöníthető sziklai élőközösséget tartson fenn. Az ott most még előtűnő, aztán minden bizonnyal lassacskán szintén eltűnő világnak igyekszem emléket állítani kevés szöveggel körített képek formájában.
Nem vagyok egészen egyedül, s a megjelenés sem kizárólagos.
Azért nem ártana az élő világ ismerete, és a fotózás területén a segítség!
Ezért is gondoltam erre a formára.

Földieper (Fragaria spp)

Egészen más a júniusi kép a hegyen egy rendkívül csapadékos május és június-elő után, mint a megszokott. Az elmúlt évben például már május végére teljesen ki volt égve a növényzet, csak szenvedő vegetációnak lehettünk kedvetlen szemlélői. Olyan növényeket, amelyek eljutottak a virágzásig, alig találhattunk. A 2010. tulajdonképpen a másik végletnek felfogható, igazolva, hogy az időjárás még annyira hangsúlyozottan tendenciózus változásai szélsőségeket felmutatva érvényesülnek. Aki most járta be a júniusi hegyet, virágos rétet talált zöldellő füvekkel, sárga varjúhájjal, árvalányhajas, rőzsaszín lilán virító borzasszulák mezőkkel, szamócás szegélyekkel.
A szamócák a rózsafélék több alcsaládra oszló népes közösségének tagjai. A Fragaria nemzetség két faja is szedegethető, eszegethető a Szár-hegyen. A csattogó (F. viridis) és az erdei (F. vesca) szamóca, ahogy őket hivatalosan nevezni kell. A képen a F. viridis termése látható. Ennek a termése a gömbhöz áll közelebb, míg az erdei eperé kúpos. Fontos és nagyon lényeges különbség is van közöttük: az erdei eper gyógynövénynek számít, illatos, ő képviseli az igazi eperízt. Mindegyik előnyben részesíti az árnyékosabb helyeket, főleg bokrok alján és az erdők szegélyében fordulnak elő tömegesen. Termést május végén, júniusban hoznak. Bármenyi is volt a virág, s bármilyen sok levelet is látunk ilyenkor, aligha számíthatunk arra, hogy jól belakunk belőlük! Nem csak azért, mert nagyon aprók, hanem azért is, mert nagy a konkurencia. Betegségek, rovarok egyaránt szeretik. Szárazabb évjáratokban szinte nem is hoznak termést. Én felszaladok azért az egy-két szemért is, mert megéri!

Selymes boglárka (Ranunculus Illyricus L.)

Milyen mostohán is bántunk vele mindeddig! Az eredeti fajjegyzék nem tartalmazta, én pedig évekig annyira természetesnek tartottam jelenlétét, hogy nem is gondoltam rá, hogy nincs a jegyzékben! Pedig itt él a Szár-hegyen, s ráadásul védett is. Első virágzó példányai már április végén megjelennek. A kopáros és fűvel fedett részeket egyaránt szereti. Messziről feltűnik, mert sudár termetével kimagaslik környezetéből. Nappal "tart nyitva", amikor a legfényesebben süt a nap. Fényes, aranysárga szirmai oly erővel verik vissza a napfényt, hogy alig lehet fényképezni. Olyankor kell "kimenni rá" (vadász nyelven szólva), amikor kósza felhők járják az eget s néhány pillanatra el-el takarják a napot. Ezeket a másodperceket aztán ki lehet használni az exponálásra. Szárát és szálas-lándzsásra háromfelé szabdalt leveleit ezüstszínű pihe fedi - innen a "selymes" előnév. (A tudományos név a főként mediterrán (Nyugat-Balkán) elterjedésre utal.)

Pusztai árvalányhaj (Stipa pennata L)

Májusban azért is érdemes felmenni a Szár-hegyre, mert akkor "virágzik" a pusztai árvalányhaj. Igen, ugyanaz az árvalányhaj melyet a Petőfi által megénekelt róna terem. Ha nem is a végeláthatatlan mezők, csak a Szár-hegyi méreteknek megfelelő tömegességgel, de ugyanazok a tollas repítőszőrű, hosszú, szőke leányfürtök lengedeznek a szélben. Társasága nagyon változatos. Lehetnek szintén "pusztai" előnevűek, mint a pusztai kutyatej, pusztai sárma, de lehetnek mások is. Kedveli a a farkas kutyatejet, a nyúlszapukát, és a pongyola harangvirágot.

Egyszikű (Monocotyledonopsida), a pázsitfűfélék családjából. Nem sok található itt belőlük, de nemzetségtársa, a kungorgó árvalányhaj (S. capillata) is honos.
Megkülönbözteti őket, hogy a pusztai árvalányhaj repítőképlete tollas-pihés, míg a kunkorgó árvalányhajé síma.

Hegyi len (Linum austriacum L)

Sokféle kék létezik, de a hegyi len kékje talán mindegyiknél szebb. Még a tiszta kék ég sem kékebb nála. A Szár-hegyen mindenütt előfordul. Ott virít a lecsupaszított sziklán, de a gazdagabb talajú depókon, s a többé kevésbé háborítatlan árvalány hajas "mezőkön" is díszlik. A házi lentől jól megkülönbözteti bókoló tokja. Fényképezni nem egyszerű, mert vékonyka szárán az állandó szélben folyton lengedez.

Ha letarolt, puszta sziklán terem magában, vagy kakukkfűvel, csaba irével társulva, bokrosan elágazik, sok virágot és termést hoz. Dúsabb közösségben kevésbé bogas.
Májusban van a fő virágzás ideje, június elejére már szerényebb kinézetű fajtársának, az árlevelű lennek adja át terepet. Azért még az őszi hónapokban is rá-rá bukkanunk egy-egy példányára.

Tarka kosbor (Orchis tridentatus Scop)

Elbizonytalanodtam. Lehet, hogy mégis tridentata, ahogy több helyütt (pl.: http://www.terra.hu/haznov/htm/Orchis.tridentata.html) is megtalálható? Lehet, innen és onnan nézve is fogas kérdés, de a címen már nem változatok. Így tanultam, s amikor ellenőriztem, először így találtam (Jávorka - Csapody, Iconographia Florae Partis, Austro Orientalis Europae Centralis, 1975., Akadémiai Kiadó, Budapest). Meg aztán, a tarka kosbort használjuk úgyis (már akik), s ezen (ezzel) nincs sok rágcsálni való. Apró növény, itt, a Szár-hegyen alig nő meg nagyobbra fél arasznál. Hogyan vettem észre? Hát úgy, hogy egyáltalán nem illik bele az itt megszokott színvilágba. Egy alkonyatkor, tulajdonképpen már semmire sem figyelve araszoltam hazafelé, amikor egy oldalpillantást vetve megakadt lilásrózsaszínes, nem is tudom milyenes fejecskéjén a szemem. Száz méterre lehetett tőlem. A lebukó nap áteső fényében olyan volt, hogy nem tudtam megállni, el ne térjek a már véglegesnek tűnő iránytól és oda ne menjek. Arra gondoltam, már megint valami, ami kiszabadult a falu kertjeiből, s most itt próbálkozik. Nagyon megörültem neki, s mint az agg mészkőrög egyetlen kosborfaját üdvözöltem. Azóta sem találtam másutt, s többet, mint ezt a néhány tövet. Élőhelye nem nagyobb 3-4 négyzetméternél. Nagyon vegyes társaságban él, kőhúrok , korai sások, legyezőfüvek, sármák, napvirágok és még sokan mások veszik körül. Talán azért is, mert néhány ével ezelőtt ezt a területet egy gondatlan lélek által irányított kéz felgyújtotta. Haszna annyi volt a tűznek – ha ez haszon -, hogy egyáltalán rábukkantam. A vész után elsőként jött elő, s pompás színe apró termete ellenére kiemelte a kormos háttérből.
A kosborfélék (Orchidaceae) népes családjába tartozik. Sok nemzetségtársával együtt ő is védett!

Koloncos legyezőfű (Filipendula vulgaris Mönch.)

Nem mehetünk el mellette szó nélkül –legalábbis, ha a Szár-hegy májusi növényarculatáról akarunk beszélni. Pedig a május igazán gazdag virágzó fajokban. A legyezőfű a hónap második felében díszlők egyik leglátványosabb tagja. Az egyébként száraz, kopár tetőhöz nem illően magas termete, s tömeges előfordulása miatt egy-két hétig szinte mást sem lehet látni. Az idei, csapadékban bővelkedő évben különösen sok volt belőle. (2009.-ben alig egy-két tő jutott el a virágzásig. Tőlevelei vörösödtek, fonnyadoztak.) Levelei sok pár szárnyúak, kétszeresen szeldeltek, fűrészesek, szára 30-40 cm-re, vagy magasabbra nő meg. A virágok 5-6 tagúak, laza, bogernyős bugában állnak. Neve is innen származhat. Szirma fehér vagy pirosas fehér. A virághoz illatáért is érdemes lehajolni! Az itt látható képeket alkonyattal készítettem, egy esős nap után.
You can't skip it if you speak about the flora of May in the mountain of Szár-hegy. From the second half of the month you can hardly see anything else as it is tall and dense. Even the smell deserves a bow to the panicle of small, reddish white flowers.